Ugrás a tartalomhoz


Mélységes szomorúsággal tölt el,


195 replies to this topic

#181 athenia

    Tag

  • Members
  • PipaPipa
  • 658 Hozzászólás:

Elküldve: 10 April 2006 - 05:06 PM

Nagyon szívhez szóló a szöveged, de ez is csak a kampányotok része, mert az mszp azt akarja mutatni kifelé h ők milyen mérsékeltek, közben pont nem. Csak úgy tűnik.

Viktor nem csinált semmi rosszat, a Mikola baszta el az egészet, és nem csodálkoznék, ha beépített ember lenne. Amikor Viktor beszélt az 1. forduló után, Mikola arcán egy kárörvendő mosoly ült ki. nem akarta, hogy kiüljön, de egy belső mosoly volt, amit nem tudott visszatartani. Majd nézzétek vissza, ha felvettétek videóra.

Szóval a Mikolát kéne onnan kipenderíteni, és akkor tuti lenne a Fidesz.

Amúgy persze, vannak fideszes korrupt politikusok is, de több az mszp-s. de még ha egyenlő is lenne, nem azt kell nézni kinek hány általánosa van, hanem a jobboldali eszmék lényegét, a föld védelmét, a kis és középvállalkozások fejlesztését.
Az mszp kiárúsítja az országot, és sok sok multit hoz be a városba, ezért van itt a LIDL:)) és társai.

Azt meg te csak a drazséból veszed h az illetőnek akiről beszélsz, 8 általánosa van, mert van középiskolája is. De nem az iskola határoz meg egy embert, ismerek többdiplomás embereket, akik semmire sem viszik, mert nem elég ügyesek. Ő ügyes volt. Nem irigykedni kell rá, hanem utánozni.

Én nagyon nagyon szomorú vagyok, hogy a kedvenc pártom vesztésre áll, de legalább itt, Vas megyében ne nyerjen a gál angelika, mert az a város szégyene lenne. Komolyan mondom, 4 év múlva én is elindulok, rólam is lehet csini képeket csinálni, felbérelem én is drazsét, hogy húzza le az ellenfelem aztán irány a parlament, mert dolgozni ugye büdös.

Még a hankóval ki is békülnék oké, neki csak 1 bűne van hogy szadeszes:), de az az angelika az kéééész. Én nem is értem miért került ő oda. Illetve tudom de most nem fogom leírni ide:)

Én azt nem szeretem, hogy aki a fidesz ellen van, az nem tud normális érveket mondani, csak azt, hogy viktor hataloméhes.
És? legyen. a lényeg, h milliószor jobb irányba vinné az országot, mint a nagy mesemondónk, gyurcsány ferenc, aki a feleségével népszerűsíti magát. Viktor pl ilyet sem csinált sose. Pedig aranyosabb felesége van, mint az affektáló királylány, klárika.

#182 splity

    Tag

  • Members
  • PipaPipa
  • 6619 Hozzászólás:

Elküldve: 10 April 2006 - 04:07 PM

Athenia!

A városban sok korupt mszp-s politikust ismersz?
Nézz már körül kik ülnek a fideszes székekben!
Nem írok nevet, csak egy ismertetőt: 8 általános! Miliárdokat szedett össze, a fideszes széchenyi tervből több tízmillió visszanem térítendő hitelt kapott a vállalkozásához és még sorolhatnánk. Te vagy én mikor kapnánk ezt meg?
Nagyon rosszúl látod a dolgokat, hogy megszállás meg kommunizmus! Pont a fideszes magatartás az ami nem kell a többségnek. Látod, egy Dávid Ibolya is elhatárolódik tőle mert neki nem kell Orbán politikája. Persze változhat még a helyzet.
Most jön az h kinyalják az Mdf seggét és ha nem fekszik le nekik akkor ők lesznek a hazaárulók. Ugye?
Szerinted aki az mszp-re szavaz az ellenség?
Csak a ti részetekről!
Nekem sok jobb oldali BARÁTOM van és egyik se ellenségem!
Legyen már végre egy nyugodt ország és szünjön már meg ez a kommunistázás meg stb... A fidesz székekben is jó pár olyan személy ül akinek nem éppen fényes a múltja. De az a múlt, inkább a jövőt építsük!
"Szükség volt odafent egy centerre és megkapták a legjobbat!"
Nyugodj békében CECE!

#183 athenia

    Tag

  • Members
  • PipaPipa
  • 658 Hozzászólás:

Elküldve: 10 April 2006 - 03:22 PM

Aki fideszes, az pszichiátriai eset? gratulálok a felfogásmódodhoz.

#184 dormicum

    Újonc

  • Members
  • Pipa
  • 1 Hozzászólás:

Elküldve: 10 April 2006 - 01:02 PM

Idézet (athenia @ 2006-4-10, 10:53)
te buta, az "öngyilkos leszek" az nálam egy szófordulat, természetesen nem komolyan értettem, a gyengébbek kedvéért...

Amúgy mot néztem az indexen, és Angelika csak 0,02 %-kal áll jobban mint Hende, és Hankó is kevesebb szavazatot kapott, mint a 2 jobboldali jelölt összesen.

Emberek, még van remény, ami nem csak remény, hanem reális esély!!!!!

Mind2 választókerületben a fidesz+mdf több szavazatot kapott összesen, mint a baloldal!!!

Csak rajtatok múlik, hogy ki nyer a 2. fordulóban!!!

Ne azért szavazzatok a Hankóra, mert olyan kis maci arcocskája van, és ne azért jusson be Angelika, mert olyan szép szőke haja van!
Ne a kinézetet nézzétek, hanem amit eddig letettek az asztalra!!! És vegyétek már észre, hogy Hende tette le a legtöbbet az asztalra, olvassátok el az önéletrajzát!!!

És én ezt civilként mondom nektek, nem pedig pártaktivistaként, mert az előttem író mszp szimpatizánsok gondolom mszp párttagok, és befolyásolni akarják az embereket.

Persze, Viktor sem tökéletes, vannak hibái, de kinek nincsenek. Gyurcsány viszont egy dollármilliárdos, aki a TI pénzeteken szedte meg magát!!! És nem volt neki elég a pénz, hatalom is kell neki, ezért akar nyerni.

Elismerem, nagyon jó színész a Gyurcsány, de könyörgöm, ne dőljetek be neki, amikor ilyeneket mond:

"Istenemre mondom"
"Megcsináltuk"
"Ugyan dehogy"

Ezeket olyan beleéléssel mondja, hogy mindenkit manipulál.

A vitán is olyan agresszív volt Viktorral hogy ihaj. Ez egy agresszív ember, ami a vitában megmutatkozott.

Az országban többen akarnak kormányváltást (fidesz+mdf+miép), mint ahányan nem, a vidék fideszes, a csóró bp szavazott az mszp-re!!!

Ti ne szavazzatok rá, könyörögöm, nagyon szépen kérlek titeket. Kérek mindenkit, szavazzon a Hende csabára és a Puskás Tivadarra, mert Hende rengeteget tett le már az asztalra, és ők kellenek nekünk, nem pedig ugribugri 20 éves szőke nők.

Hallgassatok a szívetekre, és szavazzatok a fideszre, mert a fidesz jobboldali párt, és minden országban a jobboldali eszmék viszik előbbre az országok.

A magyar embernek munka, család és biztonság kell, + föld védelme, nem pedig MULTIK!!!!!

És Gyurcsány = MULTIK!!!!!!!!!!!

Könyörgöm szavazzon aki csak tud a Fideszre és hozzon magával még 1 embert, vagy még 2-t, a családtagokon kívül!!!

Köszönöm!

nyuszifül ha valaki köztiszteletben álló ember az még nem jelenti azt, hogy jó lesz politikusnak is. van egy közmondás, hogy a suszter maradjon meg a kaptafánál.. puskás doktor mit tett le eddig az asztalra? csinált mentőállomást? tudod aza az autó ami őriszentpéteren fut azt a szombathelyen futó autókból vitte el. azt tudod-e hogy ez a huncut puskás az orvosi kamara elnökével karöltve akarja privatizálni a soproni orvosi ügyeletet? más. írtál a nemzet orvosáról mikola eü-i minisztersége alatt a mentőszolgálat tulajdonában lévő, szobi utcai mentőkórházat privatizálta, a dolgozókaz az országos baleseti intézetbe(OBSI) telepítette át, majd szép lassan az összeset kirúgatta... hol volt a jó kis puskás ekkor?
ha pedig ilyen szófordulatokat használsz mutasd meg magad pszichiaternek

#185 Mike Tyson32

    Tag

  • Members
  • PipaPipa
  • 229 Hozzászólás:

Elküldve: 10 April 2006 - 12:37 PM

1.)Nem vagyok párttag.
2.)Nem kellene lecsórózni a bpestieket,ez már a figyesznek(panelprolik) sem jött be
3.)Aki nagyokat mond az a Viktor,ezt még saját hívei sem tagadják le.Hogy mennyi a valóságtartalom a mondandója mögött, az is egy kérdés.
4.)Mégegyszer visszatérvea  fővárosra,lehet,hogy a Bpestieket nehezebb becsapni a populista szónoklattal mint a vidékiek egy részét.
Uff.

#186 athenia

    Tag

  • Members
  • PipaPipa
  • 658 Hozzászólás:

Elküldve: 10 April 2006 - 12:27 PM

Álmodozz csak.

#187 SaFranco

    Tag

  • Members
  • PipaPipa
  • 850 Hozzászólás:

Elküldve: 10 April 2006 - 11:48 AM

Idézet (athenia @ 2006-4-10, 10:53)
"öngyilkos leszek" az nálam egy szófordulat, természetesen nem komolyan értettem, a gyengébbek kedvéért...

A többi mondandód arra mutat, hogy a gyengébbek közé tartozol. Dávid Ibolya arra játszik - s ebben igaza van -, hogy ha most kellő távolságot tart mindkét nagy párttól, akkor a következő 4 év alatt komoly, igazi jobbközép párttá verekszi vissza magát az MDF, tanulva az antalli idők ballépéseiből és az orbáni, közös időszakból is. S egy értelmes jobboldal értelmes vitapartner a baloldal számára is, tehát az egész ország nyer vele. Ehhez már ma reggel látszólag megtette az első lépést, mert a Napkeltében azt mondta, ahol az MDF jelöltje a 3. helyen végzett, nem lép vissza a FIDESZ javára! Márpedig Orbán már csak ebben bízhat(ott). Más kérdés, hogy mi történik a kulisszák mögött és az egyes jelöltek mennyire vetik alá magukat Dávid Ibolya stratégiájának. Mindenesetre a parlamenti küszöb átlépése Őt igazolja, mert a közvélemény-kutatók ilyen irányú sugallatát is elintézte. Az a gyanúm, Orbán jobban járt volna, ha udvariasan gratulál Gyurcsánynak és csendben azt mondja: ott, ahol még állnak, megpróbálják a vereséget egyéni mandátumokkak csökkenteni. Ehelyett végső mozgósítást rendelt el, újabb, hergelő nagygyűlést szervezve. Ezzel szalad bele egy még nagyobb KO.-ba. Gyurcsány rendkívüli taktikai érzékkel szinte provokálta is erre azzal, hogy eleve Ő kezdeményezett újabb baloldali nagygyűlést az örökmécsesnél! Így akár a Horn-kormány által produkált 2/3-os többséget is elérheti a Parlamentben és véghezviheti ezáltal minden kormányzati elképzelését!!! Nagy dolog lenne.

#188 athenia

    Tag

  • Members
  • PipaPipa
  • 658 Hozzászólás:

Elküldve: 10 April 2006 - 10:53 AM

te buta, az "öngyilkos leszek" az nálam egy szófordulat, természetesen nem komolyan értettem, a gyengébbek kedvéért...

Amúgy mot néztem az indexen, és Angelika csak 0,02 %-kal áll jobban mint Hende, és Hankó is kevesebb szavazatot kapott, mint a 2 jobboldali jelölt összesen.

Emberek, még van remény, ami nem csak remény, hanem reális esély!!!!!

Mind2 választókerületben a fidesz+mdf több szavazatot kapott összesen, mint a baloldal!!!

Csak rajtatok múlik, hogy ki nyer a 2. fordulóban!!!

Ne azért szavazzatok a Hankóra, mert olyan kis maci arcocskája van, és ne azért jusson be Angelika, mert olyan szép szőke haja van!
Ne a kinézetet nézzétek, hanem amit eddig letettek az asztalra!!! És vegyétek már észre, hogy Hende tette le a legtöbbet az asztalra, olvassátok el az önéletrajzát!!!

És én ezt civilként mondom nektek, nem pedig pártaktivistaként, mert az előttem író mszp szimpatizánsok gondolom mszp párttagok, és befolyásolni akarják az embereket.

Persze, Viktor sem tökéletes, vannak hibái, de kinek nincsenek. Gyurcsány viszont egy dollármilliárdos, aki a TI pénzeteken szedte meg magát!!! És nem volt neki elég a pénz, hatalom is kell neki, ezért akar nyerni.

Elismerem, nagyon jó színész a Gyurcsány, de könyörgöm, ne dőljetek be neki, amikor ilyeneket mond:

"Istenemre mondom"
"Megcsináltuk"
"Ugyan dehogy"

Ezeket olyan beleéléssel mondja, hogy mindenkit manipulál.

A vitán is olyan agresszív volt Viktorral hogy ihaj. Ez egy agresszív ember, ami a vitában megmutatkozott.

Az országban többen akarnak kormányváltást (fidesz+mdf+miép), mint ahányan nem, a vidék fideszes, a csóró bp szavazott az mszp-re!!!

Ti ne szavazzatok rá, könyörögöm, nagyon szépen kérlek titeket. Kérek mindenkit, szavazzon a Hende csabára és a Puskás Tivadarra, mert Hende rengeteget tett le már az asztalra, és Puskás pedig egy köztiszteletben álló ember, ők kellenek nekünk, nem pedig ugribugri 20 éves szőke nők.

Hallgassatok a szívetekre, és szavazzatok a fideszre, mert a fidesz jobboldali párt, és minden országban a jobboldali eszmék viszik előbbre az országok.

A magyar embernek munka, család és biztonság kell, + föld védelme, nem pedig MULTIK!!!!!

És Gyurcsány = MULTIK!!!!!!!!!!!

Könyörgöm szavazzon aki csak tud a Fideszre és hozzon magával még 1 embert, vagy még 2-t, a családtagokon kívül!!!

Köszönöm!

#189 SaFranco

    Tag

  • Members
  • PipaPipa
  • 850 Hozzászólás:

Elküldve: 10 April 2006 - 10:37 AM

Az MDF és a MIÉP-Jobbik gondoskodott róla, hogy a jobboldal Orbánnal ne kerüljön még egyszer hatalomra. Dávid Ibolyának időben kinyilt a szeme és így fog járni több figyeszes is, miután április 23.-án teljessé válik Orbán és bandájának veresége. Figyeltem az este, még Viktor környezetében is többen kényszeredetten feszengtek, amikor vezérük a csodáról beszélt, ami még megmaradt nekik, mint esély... Szánalmas felfogás, nyugaton ilyenkor illedelmesen gratulálnak a győzteseknek. A visszalépések és az mdf-esek vissza nem lépései miatt akár 2/3-os többsége is lehet a kormány-koaliciónak! A következő ciklusban oszlásnak indul a FIDESZ és sokan átülnek majd az MDF-be. Sajnálom, hogy a jobboldalon annyira elfajult a fanatizmus, hogy néhányan öngyilkosságot is felvetnek csalódottságukban. Ide vezet a politika orbáni tévútja.

#190 athenia

    Tag

  • Members
  • PipaPipa
  • 658 Hozzászólás:

Elküldve: 10 April 2006 - 10:10 AM

Bocsánat a hangnemért, de tegnap azt hittem öngyilkos leszek az eredmény hallatán, hirtelen felindulásból elkövetett bejegyzés volt.

Engem nagyon megviselt, pedig nem vagyok párttag. Én a városban annyi korrupt mszp-st ismerek, hogy ihaj, és most ők kerülnek hatalomra??? Remlélem ez még visszaafordulhat, az eredmény.

Írta vki hogy megvan az oka, miért szavaztak Angelikára többen.. Hát, mivel csak 2%-kal kapott több szavazatot, ez nem magyarázható nagy okokkal, max azzal, hogy éppen 100-200-zal több mszp-s család ért rá elmenni szavazni, de a végén úgyis Hende fog nyerni, mert a 3. helyen mdf-es áll.

Bár ha arra gondolok, hogy Csicsolína is bekerült az olasz parlamentbe, már nem lepődök meg semmin.

Az meg tényleg igaz, hogy Orbán vágyik a hatalomra, de ez miért baj? Vagy úgy vagytok vele hogy mivel annyira vágyik rá, nem adjátok meg neki azértse?
Igen, Viktor vágyik a hatalomra, de ez teljesen független attól az iránytól, amit a jobboldal képvisel, mellesleg inkább legyen olyan mint Viktor, mint olyan állam pénzén meggazdagadott, nagy mesemondó, mint Gyurcsány.

Gyurcsány titka abban rejlik, hogy meggyőző arccal tud hazudni, és az emberek beveszik.
De majd most a 4 év alatt meglátják, kire is szavaztak, de akkor bárki idejön nekem sírni elzavarom.

Egyék meg a magyarok amit főztek.
De egy szó panaszt ne mondjanak a Gyurcsányra mert nyakonvágom őket!!!!!
Hiába, a magyar nép primitív nép.

És ezt üzenem fel, a pestieknek!!!! elsősorban!!!!!!!

#191 Mike Tyson32

    Tag

  • Members
  • PipaPipa
  • 229 Hozzászólás:

Elküldve: 10 April 2006 - 09:23 AM

athenia a kutyának sem fogsz hiányozni,mehetsz

#192 gerbi

    Tag

  • Members
  • PipaPipa
  • 705 Hozzászólás:
  • Location:Szombathely

Elküldve: 10 April 2006 - 09:05 AM

Ez igen, Orbán Viktor úrnak CSAK párszáz milliós vagyona van.
Mindezt úgy, hogy "paqnelproliként" kezdte és egész életében nem dolgozott a szó nemes értelmében, "csak" képviselő és miniszterelnök volt.

(Bocs, a kamerák előtt dolgozik 10 perceket kampányidőszakban, hogy megmutassa, ő a legény a gáton)

De jó lenne, ha nekem is CSAK pár fölös millió pihenne a bankszámlámon, csak úgy. Pedig én dolgoztam fősuli mellett is.
A pár milla így is megvan, de nem felesleges, mert megvan a helye (ház, autó, ilyesmi).

Remélem nem baj, hogy jobban élek, mint négy éve.

#193 szabiii

    Tag

  • Validating
  • PipaPipa
  • 33 Hozzászólás:

Elküldve: 10 April 2006 - 08:49 AM

Idézet (Yokin Chatlin @ 2006-4-10, 08:18)
ORBÁN a SAJÁT HATALMÁÉRT, míg Gyurcsány az ország felemelkedéséért küzd és tett és tesz meg mindent.
Tényleg ennyire mereven lehet ragaszkodni a már ugyancsak volt miniszterelnökként milliárdossá vált Orbán ÖNCÉLÚ hataloméhségéhez?

te igen hülye vagy már megbocsáss, gyúrtcsányi kiprivatizált pár állami vagyont (a te, ami tulajdonunkat) majd busás haszonnal eladta, illetve felújíttatta a magyar állam pénzén! medencéjének, házának(sic! KASTÉLYÁNAK) felújítása után NEM FIZETTE BE AZ ADÓT, kb 60 millió forint, az megint csak a Te, a Mi pénzük, ilyen formán gyúrtcsányi most könnyen lehet 4 milliárdon felüli összvagyon tulajdonosa! persze ha holnap én nem fizetném be az adómat, akkor holnapután már nyakamon lenne az apeh, míg neki segít a "hálózat"...
Orbán pedig NEM milliárdos, százvalahány milliós vagyona van. úgyhogy légyszíves nézzél mélyen magadba, aztán erektálj a VEZÉR-edre a szobádban csendben NE ITT HAZUDOZZ ország világ előtt...
(bár ezt már mexoktuk tőled, meg a hasonszőrű elvtársaidtól)

#194 Yokin Chatlin

    Tag

  • Members
  • PipaPipa
  • 292 Hozzászólás:

Elküldve: 10 April 2006 - 08:18 AM

Tényleg orvosi eset vagy! Veled megállt az idő.

Tudod bármilyen nehéz felismerned, mégiscsak ha Orbán szavait visszapergetve belegondolsz az általa mondottakba, akkor kihámozhattad abból, hogy ORBÁN a SAJÁT HATALMÁÉRT, míg Gyurcsány az ország felemelkedéséért küzd és tett és tesz meg mindent.
Tényleg ennyire mereven lehet ragaszkodni a már ugyancsak volt miniszterelnökként milliárdossá vált Orbán ÖNCÉLÚ hataloméhségéhez?

Több józanságot, nem szégyen észrevenni, elismerni a jobbat!

Üdv.Yokin

#195 gerbi

    Tag

  • Members
  • PipaPipa
  • 705 Hozzászólás:
  • Location:Szombathely

Elküldve: 10 April 2006 - 03:30 AM

Sajnállak.

Ez már lassan orvosi eset lehet nálad. "Ellenség", "megszállás", stb.

Megint másban keresed a hibát. Gondolkozz, ha "arra" a nőre többen szavaztak, mint Hendére, annak oka lehet, nem?

Leveled eszembe juttatja a  szakállas viccet: "Rádióban bemondják a hírt: Vigyázzanak az M1-es autópálya győri szakaszán autózók, mert egy őrült szembe száguld a forgalommal. Ezt hallva az egyik sofőr felkiált: "Még hogy egy? Mindegyik!!!"

#196 athenia

    Tag

  • Members
  • PipaPipa
  • 658 Hozzászólás:

Elküldve: 10 April 2006 - 12:57 AM

hogy az MSZP-re ennyien szavaztak. A magyar nép emiatt nem is érdemel mást. A magyar népnek kommunizmus kell és megszállás, orosz katonák és hadsereg.

Ez alól persze az ország nagyobbik fele, akik fideszre mdf-re és miép-jobbikra szavaztak.

De szomorú, hogy vannak magyarok, akik az ellenségre szavaztak, és emiatt én is szívok.

Az pedig különösen elkeserítő, hogy Hankó Faragó ismét nyert, de az pedig még elkeserítőbb, hogy az Angelika több szavazatot szerzett, mint a Hende. Nem tudom, egyáltalán ki szavaz arra a nőre, és arra a párta.

Utálom ezt az országot, de megérdemli Magyarország hogy szar legyen neki.
Én idén kihúzok külföldre, de ti csak maradjatok itt az mszp-vel, akit megszavaztatok magatoknak!
IDIÓTÁK!!!!!!!