Ugrás a tartalomhoz


GYESEV


No replies to this topic

#1 kalbi

    Újonc

  • Members
  • Pipa
  • 1 Hozzászólás:

Elküldve: 22 March 2007 - 09:54 AM

Ezt az írást elküldtem a Vas Népé-nek is a GYESEV-es cikk megjelenésének napján, de nem adták közre azóta sem. Valószínű először konzultáltak a GYESEV vezetésével és ők nem akarták, hogy kiderüljön az igazság, az utasok véleménye.

„Paraszt vakítás”

Már több éve utazom Szombathely Szentgotthárd között vonaton (Szombathely és a lakóhelyem közt busszal) munkanapokon munkába járás miatt. Tavaly amikor megtudtam a GYESEV átveszi ennek a szakasznak az üzemeltetését, akkor nagyon megörültem, mivel úgy gondoltam, hogy ettől majd jobb lesz a közlekedés és nem utolsós sorban kényelmesebb, lévén a GYESEV-nek nincs Bz motorkocsija (Studentka). A MÁV-os barátaim már akkor mondták, ne örüljek annyira, mert a GYESEV-nek az üzlet nem a személy, hanem a teherszállításban van, ezért ez elsőbbséget élvez, sőt valószínű járat csökkentés is lesz. Amikor megtudtam az új menetrendet örömmel konstatáltam, hogy nem ritkították a járatokat és a menetidőket, sem változtatták, csak az indulásban, érkezésben volt pár perces eltérés. Az első egy-két hétben viszonylag jól sikerült betartani a menetrendet (volt olyan ahol csökkent a menet idő és ezt tudták is tartani). Aztán jött egy nagy változás, elindultak a tehervonatok, azóta a személyvonatok rendszeresen késnek. Az átvétel óta eltelt 3 hónapban többet késtek a személyvonatok, mint a MÁV idejében, egész évben. Persze akkor is előfordult késés de nem napi szinten és nem úgy, hogy egy nap kétszer is 30 percet késett a vonat (legalább is amivel én utaztam, a többiről nem tudok). Egyébként ma is késett.

A Vas Népe mai számában megjelent magyarázkodás a „paraszt vakítás” ezt a kifejezést mi már gyermekkorunkban arra mondtuk (és jelenleg is erre használjuk a baráti körben) ha valaki félremagyarázott vagy teljesen hülyeséggel próbált valamit megmagyarázni, olyannal, aminek a felesem igaz, amit egy kívülálló esetleg el is hisz. A GYESEV pont ezt tette, de ezt csak azok hiszik el, akik nem utaznak nap mint nap ezen a szakaszon, akik emiatt nem késik le a csatlakozást (buszt vonatot) és emiatt később érnek a munkahelyükre, vagy haza.

Mivel van olyan ismerős, aki Körmenden száll le reggel és általában ugyan arra a vonatra száll fel, mint amivel én jövök össze, tudjuk vetni látottakat, hallottakat a késéssel kapcsolatban. Ezek a következők:

Körmenden (nagyritkán) bemondják, hogy a Szentgotthárdtól közlekedő vonat előreláthatólag késik 15-20 percet, közben elindul egy tehervonat Szentgotthárd irányába, ugyanakkor mi időben elindultunk Szentgotthárdról, majd Csákánydoroszlónál dekkolunk, míg egy tehervonat be nem fut Körmend felől. De történt ez pont fordítva is, időben beértünk Körmendre, az ismerős úgy szállt fel, nyugi bemondták most a Szombathely felől érkező késik 17 percet, érdekes módon egy tehervonat simán befutott, majd a személy a bejelentett késéssel.

A GYESEV-nek azt a magyarázatát, hogy a rossz pálya miatt vannak a késések, azért nem tudom elfogadni, mert érdekes módon egyszer Szombathely felől késnek a vonatok ekkor valami furcsa mód a Szentgotthárd felől érkező nem, hogy nem késik, de van, hogy 5-8 perccel előbb be is ér (biztos ideiglenesen megjavult a pálya). De van, hogy a Szentgotthárd felől érkező késik 15-20, de van, hogy 30 percet is, és a Szombathely felől érkező pontos, vagy 1-2 percet késik, esetleg előbb ott van. A töltés felázást sem tudom elfogadni, maximum a hétvégén, mert csak a múlt hét második felében esett nagyobb mennyiség de az sem volt kiemelkedően magas, és még áradás sem volt. A síntörést meg azért nem, mert nem tudom elképzelni, hogy ezt 15-20 perc alatt ki lehet javítani, miközben a tehervonat el tud menni a személy nem. Persze volt olyan is hogy a mozdony meghibásodott, de nem a MÁV-os, hanem az OBB-s, és miközben a teherpályaudvarnál dekkoltunk közel 20 percig a kalauz arra nem vette a fáradtságot, hogy végigmenjen és közölje mi a helyzet, netalán még elnézést is kérjen. Az pedig hogy nehezebbek ezek a vonatok megint csak üres kifogás, mivel nem csak a BZ-vonatok közlekedtek, hanem ugyanilyen szerelvények is. A mozdonyok még most is MÁV mozdonyok, a kocsik pedig azok voltak csak át lettek festve kívül-belül. Nekem nagyon úgy tűnik a Máv-nál dolgozó ismerősöknek lett igazuk, és ami a legrosszabb, hogy a GYESEV nem hogy nem törődik az utasokkal, de még hülyének is nézi az őket. Arra azért kíváncsi lennék, mit tenne a GYESEV vezetősége, ha valaki beállítana hozzájuk, oda tenné az orruk elé a közüzemi számláit, hogy fizessék be helyette, ha már elintézték neki, hogy nem kell dolgoznia menni, mivel a sorozatos késések miatt elbocsátották.

Egy utas aki 2 gyermekes apuka is egyben.

Albi